Tavasz...

Napsugár szór, szemembe sok kis szilánkot,
Felhő mögé bújva, változtat meg világot,
Új hang, mit tél szavától, nagyon régen hallott,
Csikorgó hidegnek, szerelmet sosem vallott.

Amit eddig muszáj volt magába fojtani,
Most kérés nélkül, önként osztja ki,
Táplálva véle mind azt, mi fontos neki,
Boldogság rég bezárt ablakát tárja ki.

Színbe borul a világ, édes lesz a reggel,
Rózsaszín az álom, még mielőtt felkel,
Csókok ízét érzi egész nap az ember,
S nélküle az élet, azt gondolom, NEM KELL