Hetente hallom:
"lecseszett a főnököm, pedig nem is érdemeltem meg!" - NA PERSZE, MIT VÁRHATNÁNK, EZ ITT MAGYARORSZÁG! "Nem lehetett felférni a buszra!" - NA PERSZE, MIT VÁRHATNÁNK, EZ ITT MAGYARORSZÁG! "A rohadt multik elözönlik az országot!" - NA PERSZE, MIT VÁRHATNÁNK, EZ ITT MAGYARORSZÁG! "Átcseszett a boltos!" - NA PERSZE, MIT VÁRHATNÁNK, EZ ITT MAGYARORSZÁG! "A szomszédomat elözönlötték a csótányok, már hozzám is átjönnek!" - NA PERSZE, MIT VÁRHATNÁNK, EZ ITT MAGYARORSZÁG! "Tele van a külváros cigányokkal!" - NA PERSZE, MIT VÁRHATNÁNK, EZ ITT MAGYARORSZÁG! "Az autómmal belehajtottam egy kátyúba, megsérült a felnim!" - NA PERSZE, MIT VÁRHATNÁNK, EZ ITT MAGYARORSZÁG!

Kedveseim! Igen, minden ebben az országban történik veletek. Na és persze nem csak itt történhet meg, hanem a világ számos pontján. No de ezt ti magatok is tudjátok... de hát persze panaszkodni jó. Vagy csak kötelező? Mert hát aki nem kiált világvégét, tragédiát, az már nem is létezik? Talán még ez is lehet a köztudatban.
Mindenestre érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ez a mi kis életterünk, az a drága kis Magyarország, talán mégsem tehet minden nyomorúságotokról. Mert ha kilukad a cipótök, vagy elvesztitek a munkátokat, nos ezek bizony a világ számos pontján előfordulhat veletek. Mégis... ha itt éltek, ezen a helyen, ahol én magam is - amit Magyarországnak hívunk - gondoljátok el: melyik rög, melyik fa, virág, rom, emlék, nemzeti hős, vagy világörökség emlék tehet arról, hogy veletek ez történt? Talán... talán inkább erőt kéne meríteni abból a helyből, ami több egy kicsit, mint bármelyik másik hely; amit egyébként a maga kilencvenháromezer jelenlegi négyzetkilométerén a magyar nemzet fiai imádnak... szóval ezen a szent helyen, nem kéne minden szavatokkal gyalázni, vagy ha igen, akkor inkább egy sokkal jobb helyről és boldogabban...
Mit mondhatnék. Ha elcsesztétek az életeteket, annak nem biztos, hogy ez az ország az oka, talán inkább nézzetek magatokba!

Egyszer valaki ezt írta:
"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülõhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belõle nõttem én, mint fatörzsbõl gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
...
Hisz bûnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költõk is bûntelen,
és csecsszopók, akikben megnõ az értelem,
világít bennük, õrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
..."

Nos, ezt az embert halálra dolgoztatták.... és ő nem gyalázta ezért az akkori valóban ellentmondásos országát, hanem ezeket a szívbemarkoló sorokat írta róla a kínok között a munkatáborban - kitaszított zsidóként:
"Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?"

Az otthonáért, a hazájáért aggódott - no pedig aztán neki lett volna oka gyalázni az akkori Magyarországot...

Egy másik ember, kicsit korábban ezt írta:
"Légy híve rendületlenûl
Hazádnak, oh magyar;
Ez éltetõd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivûl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell."

Ezt javaslom nektek is... a kutya sem piszkít a saját lakába.

Köszönöm, hogy felfogod a gondolataimat!